Benyomások

Modern Wárfal 2

Mint bevehetetlen várfal, úgy emelkedett előttünk, szánni való bojkott közösség előtt az Activision erős védőbástyája, mely mögül a király csak igen ritkán, s meglehetősen szűkszavúan tudatta legújabb döntéseit. A döntéseket, melyek nem a nép érdekében, de nem is a fegyverek csattogtatásának elhalkítására születtek.

Mert a király jól tudta, hogy csak az onthatja szomját a katonának, ami a Modern Wárfal mögül kikerül, s ha már tisztában volt teljhatalmával, engedményekre nem kényszerült, viszont adott. Amit ígért kiutalta, s a nép, melynek nagy százaléka az első Wárfalnál még csaló és áruló volt, most megfizette a kínzó szomjúságának oltóanyagát.

Abszolút idióta bevezetőm lényege:

Mi piszkos csalók (mondjuk én pont nem, mert két kópiával is rendelkezem a Modern Warfare első részét illetően), akik nem átallottunk úgy tolni a kiadó dollármilliókat kóstáló szellemi termékét, hogy egy nyamvad csokitallért nem fizettünk érte, most jól megkaptuk a magunkét.

Mert a második kiadást már úgy bevédte a cég, hogy ember azt eredeti kópia nélkül futtatni képtelen, megvenni tehát mindenki kénytelen. (A franc egye már meg, nem kellett volna Frédi és Bénit néznem cikkírás előtt. Ráadásul nem is teljesen igaz, amit írtam, de pszt.)

Na de nézzük az elejétől, mi ez a kínzó plusz, amit a kiadó a korábbi verzió meglehetős warezözön miatt volt kénytelen beépíteni.

A helyzet az, hogy egy dolog, hogy elmész a legközelebbi számtech boltba és megveszed a saját verziódat, az még nem jelenti azt, hogy mostantól bye-bye-t mondhatsz az áruháznak. Kibontod, betolod, és máris települ a házi vásárlóközpontod. Ja, csak úgy, mert vettél valamit, amivel csak akkor játszhatsz, ha mellé installálsz egy „Trójai programot”, ahogy az egyik online bojkottálós kereskedő mondta volt.

Nem mondom, hogy a kötelező Steam rendszer rossz, nem! De rossz, hogy kötelezővé tették. Ehhez egyrészről kell egy működő Internet kapcsolat is, és amilyen szerencséje van az embernek ez az egész cucc úgy, ahogy van, azért még mindig nem a legtökéletesebb. Szuper dolog a Steam, de azért okoz olykor problémát, és korábban engem is elkapott az ideg, amikor nem volt például net és még nem tudtam, hogy kell offline módban játékot indítani.

Persze a Steam idétlenkedése ezúttal is csak hátráltatott. Boldogan hoztam haza a Szegeden vásárolt MW2-es kópiát, amit rögvest be is tároztam, és indítottam az installálást. Install indít… Install várakozik… várakozik. Hát gondoltam 20 perc után a felkészülés a telepítésre már nem egészen életképes állapot. Lelőttem tehát és újra elindítottam az egész procedúrát. Második nekifutásra túltette magát a program a kezdeti nehézségeken, de talált magának új kihívást.

„Kell ennyi és ennyi terület, de a céllemezen csupán ennyi van.” – Álljál már meg egy pipahunyásra testvér. És a választási lehetőség?
Hát ugye, ha már Steam legyen gyökér. Csakis arra a meghajtóra engedi magát telepíteni a játék, ahová egy óvatlan pillanatban anno ezt a rendszert felinstalláltam. Néhány szitokszót terápiaszerűen ismételtem magamban, miközben a célmeghajtót tisztítottam meg addig fontosnak hitt videóktól és egyéb jó nagy felületet eltakaró anyagoktól. A küldetés sikerült, a játék nagyjából 30 perces bohóckodás után elkezdte feltelepíteni magát.

A telepítés innentől fogva remekül ment, viszont nem volt rövid idő, mire a két DVD-s anyag a gépre felmászott. A kezdeti nehézségek után már valóban üdítőleg hatott, amikor megláttam a Modern Warfare 2 feliratot a „My games” fül alatt.

Megvan tehát a játék, amit bojkottált a nép, és mit aztán úgy bevásároltunk minden bosszankodás ellenére, hogy csak na. Ez a játék lett minden idők legdurvább eladási számával indított termék. Hát jól megfogadtuk, hogy mi aztán nem vesszük meg, és minket aztán nem lehet meglopni! Nem vehetitek el a dedikált szervert, a moddolhatóságot, nem tetethettek fel velünk „trójai programot”!

Aztán meg csak csúsztunk-másztunk a padlón a szaküzletben, és szemlesütve, a pult előtt térdelve toltuk fel a másik tízest az eladónak, hogy ha megszánna még egy kópiával bennünköt, mert a fiunknak is szüksége lenne egy saját példányra. 

A királynak természetesen már megint igaza lett. A király személyében pedig a játékvilágban nem is díszeleghetne más, mint Bobby Kotick, az Activision vezetője, aki vagy 15.000.000-t keres egy teljes évben, és teszi mindezt nem forintban, hanem a 200-assal szorzandó dollárból. Ő megmondta a frankót, és ezért is nem véletlen, hogy nála van a lé, meg a Lola.

A vezér szerint az istenadta népnek nem új és áttörő dolgokra, hanem jól csengő nevek folytatására van szüksége. A fa, mely már komoly gyökereket eresztett a földben, évről évre „gyümölcsözni” fog, s a gyümölcs majd ismét szép summáért megy el.

Valóban nem tévedett, a Modern Warfare 2 minden ál-ellenszenvünk ellenére imádnivaló és rögtön levett a lábunkról. Nem kellett alá új motor, hiszen a réginél elég volt egy olajcsere, s a friss kenőanyag a plusz adalékokkal a harckocsi úgy hasít, ahogyan addig sosem.

Mit jelent ez számunkra, kötekedő végfelhasználók számára? A legjobb hír, amit csak hallhattunk a játék felől. Kérem, én rendelkezem egy nagyjában és egészében 100.000 Ft-os számítógép konfigurációval. Ez az a gép, amit az ARMA II a megjelenésekor képregénnyel jutalmazott –megspékelve a megmagyarázhatatlan objektumeltűnésekkel, amit annyira utálok -, az MW2 esetében tökéletesen elégnek bizonyul még igen magas felbontás és részletesség mellett is.

Ráadásul, mivel már az első rész is gyönyörű volt, nem kell mondani, hogy a továbbfejlesztett anyag már szinte lemászik a monitorról. Élvezetes, élettel teli képi világ, megdöbbentő részletesség melletti folyamatos megjelenítéssel. Mi az alapja egy élvezetes játéknak, ha nem ez?

Lenyűgöző az első küldetés látványa, a nyüzsgés, a profi megjelenítés és megvalósítás, ami korábban a konzolos játékoknak volt csak sajátja. Igaz, hogy a játékmenet előre eltervezett módon folyik, tehát a szabadságot, mint üveggolyót, ( jó, tudom: „távolságot”) azt nem kapjuk meg.

Kapunk viszont helyette remekbeszabott és olykor megdöbbentő –habár esetenként sejthető- fordulatokat. Az MW2 olyan magasra helyezte a mércét ezen a téren is, hogy kalandjáték legyen a talpán, amelyik felveszi a harcot a produktum ezen vonalával.

Szenzációs, ahogy olykor egy-egy húzás milyen erős hatással van az emberre. A pillanat, amikor egy rosszul sikerült ugrás után a bajtársad az életedért nyúl, s megkapó, ahogy a rosszul sikerült mentésed után az alakulatod a segítségedre siet.

Nyilvánvalóan ezen, érzelmeinkre ható jelenetek veszélyt jelenthetnek ifjainkra –persze nem az, hogy a társad kihúz a szarból-, ám a kiadó cég egy jól irányzott kérdéssel a választásodra bízza, hogy vállalod-e a kegyetlenebb jelenetekkel tarkított részt is megtapasztalni.

A korábban kikerült repülőtéri népirtós jelenet a főbűnös természetesen, mely tényleg egészen felkavaró. A jelenet annyira kegyetlenül belevisz a terroristák kíméletlen világába, hogy a végén azon kapod magad, hogy a tömegbe lősz, mert társaid abszolút közönyössége és természetessége átkódolja, felülírja eddigi értékítéletedet. Az emberélet akkor nem számít többnek, mint a kuglik a bowlingosnak. Minél többet leszedni egy gurításra. Ez a célod, miközben sikító anya tolja előre gyermekét, védelmet remélve. Még jó, hogy a végén kiderül mennyit is ér, aki egy tömeget halálra ítél. (Hinnye, már megen rím. Lassan teljesen a saját magam hatása alá kerülök.)

Hogy ez a borzadály mennyire volt szükséges a játékhoz, és mennyire volt hasznára, azt mindenki saját belátása szerint dönti el, részemről pont nem örülök, hogy a fiam vélhetően a játék elején nem kapcsolta ki a megrázó jelenetet. Én meg voltam olyan óvatlan, hogy magára hagytam, hogy telepítsen és indítson. Mire feleszméltem, már végig is játszotta.

Ezen – számomra - elítélendő jeleneten túl talán minden másban csak szuperlatívuszokban beszélhetünk a játékot illetően.

A szavatosság témáját megpendítve elmondható, hogy bár valóban az egyszemélyes hadjárat kissé rövidre sikeredett, van benne potenciál még rendesen.

Ott van például a számtalanszor újrajátszható Special ops rész, amelyben Steames haverjainkkal együtt irthatjuk az ellent.  Szenzációs az a küldetés, amikor egyikünk a helikopterből védelmezi gyalog harcoló társát, akit meg kell óvni a széltől, vagyis a szélsőséges elemektől, szóval az ellentől. Ugyanígy kellemes kikapcsolódás a nesztelenül gyilkolós téli havas küldetés, ahol pedig szélcsendben –nem tudok szabadulni a „szél”-től-, tehát teljes inkognitóban kell levadászni egyesével a gyanútlan ellenséges haderő képviselőit.

Ez a mód remek kikapcsolódás, amolyan multiplayer kedvcsináló. Nos, ezzel el is érkeztünk a Modern Warfare 2 kényes területéhez. A területhez, amely kivert néhány biztosítékot a CoD4-es multiközösség agyában. A támogatás nélküli szerverkérdés, a behajítalak, ahová nekem tetszik játékválasztás, a megkurtított határszám –felejtős a születésszabályozós felállás, amikor a horror sok ellenfél free-for-all-ban egy állásból fél hadsereget is kilőhetett- stb. A multiplayerről van szó természetesen, ami nagyon sokat változott elődjéhez képest, s nem előnyére. Legalábbis egyelőre úgy tűnik nem előnyre.

Van persze újítás egy rakat. Ma már megszokott, hogy minden baromságért Achievement vagy bármi okosság jár. Ahogy az EA az NFS Shift esetében, az Activision az MW2-ben kicsit túllőtt a célon az ajándékozási rendszerével.

Leesel a ház tetejéről, megjutalmaznak. Kilőnek messziről és sokszor, megjutalmaznak. Ha hülye vagy, nem jutalmaznak meg? Kéne olyan perk, hogy „Wow, túl sokat vagy offline, ezzel új lehetőségeket oldottál fel” vagy „Egy lövésed se talált. Jutalmad egy célkövető rakétacsomag!” esetleg „Tízszer rossz irányba indultál el. Jutalmad egy iránytű”.

Orrba-szájba nyomott perkek, a feloldható megatartalommal együtt nem biztos, hogy a legjobb módszer a szavatosság szempontjából. Ezt az egészet ma már csak az tudja követni, akinek napi 15 órája van játszani. Az időmilliomosok és a funracerek között nem lehetne ennél jobban elmélyíteni a különbségeket. Na persze éppen erre van kitalálva –mert talán belátták a készítőknél, hogy ez már tényleg nagy mélység- a képességbarát szerverkeresős okosság, de akkor is az ember a nem kért és nem is elvárt kinevezésözönre nem ilyen korlátozástól várná a megváltást.

Igaz, hogy klánok egyszerre is csatlakozhatnak és távozhatnak ide-oda, de azért ez mégsem az a régen megszokott választási szabadság. A játéknak azonban egyelőre úgy tűnik, valóban ez az egyetlen nem egyértelmű plusz pontos oldala.

 A Modern Warfare tehát jött látott, és minden rekordot megdöntve győzött. Be kell vallanom, hogy nekem kissé sok, amit adtak, kisebb sokként ért az a mennyiség, az a profizmus, az a hihetetlen, és egy ideig átláthatatlan rendszer, mellyel a program berobbant.

Minden tiszteletem a kiadóé, mert olyan folytatással rukkolt elő, amelyre senki nem mondhatja, hogy „rókabőr”.

Ízig-vérig profi alkotás, ami mögött dacos és hihetetlen beképzelt és visszataszító diktátor áll, aki pontosan tudta, hogy mit fog lenyomni a torkunkon. Előre tudta, hogy a kényszerű pirula ízes és olyan adalékokkal van teli, amelyek függővé tesznek bennünket. Naná, hogy már bejelentették a hetedik fogást!

Már most utálom és imádom egyben!